művész


Piukovics Gábor

Piukovics Gábor

Piukovics Gábor nagybőgő művészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg. Az egyetemi évek alatt számos kurzuson vett részt belföldön és külföldön egyaránt. Hivatásos zenekari muzsikusként a Duna Szimfonikus Zenekar tagja (2002-), 2005 januárjától szólamvezető. A szimfonikus zenekari munka mellett foglalkozik tanítással és kamarazenéléssel is. 2004-ben került kapcsolatba az…
 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Piukovics Gábor nagybőgő művészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg. Az egyetemi évek alatt számos kurzuson vett részt belföldön és külföldön egyaránt. Hivatásos zenekari muzsikusként a Duna Szimfonikus Zenekar tagja (2002-), 2005 januárjától szólamvezető. A szimfonikus zenekari munka mellett foglalkozik tanítással és kamarazenéléssel is. 2004-ben került kapcsolatba az együttessel, így ismerkedett meg az argentintangó világával és hangulati elemeivel. Hamar megszerette ezt a fajta zenei stílust, majd tagja lett az együttesnek.

A Tango Harmony zenekar tagja, állandó fellépője a Párizsi Tangó Szalonnak.
BailAmor - Karmelita Udvar

BailAmor - Karmelita Udvar

Nemzeti Táncszínház
  • Flamenco zenészek/Tangó zenészek: nagybőgő
Beszélő Muzsika - Négy évszak

Beszélő Muzsika - Négy évszak

E-Europe Kft.
  • Színész
Hidegkúti Tangó Szalon

Hidegkúti Tangó Szalon

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • nagybőgő
Négy évszak, nyolc élmény

Négy évszak, nyolc élmény

E-Europe Kft.
  • Színész
Pesti Tangó Szalon

Pesti Tangó Szalon

E-Europe Kft.
  • nagybőgő
Pesti Tangó Szalon

Pesti Tangó Szalon

E-Europe Kft.
  • Nagybőgőművész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!